FamousFaces

Charlotte Rampling színésznő

Tessa Charlotte Rampling, angol színésznő, 1946. február 5-én született az essexi Sturmerben. Édesanyja festőművész volt, míg édesapja olimpiai aranyérmes sportoló.

charlotte_rampling.png

A család sokat utazott, így gyermekkorának egy részét Gibraltáron, Franciaországban és Spanyolországban töltötte. Egyetlen testvére, Sarah, mindössze 23 évesen, 1966-ban követett el öngyilkosságot.

Nemzetközi ismertségét modellként alapozta meg, hiszen 17 évesen kezdett el a szakmában dolgozni. Színésznőként Richard Lester 1965-ös filmjében,

A csábítás trükkje című drámában debütált. Ezt követően kapta meg Meredith szerepét a Georgy Girl-ben (1966).

charlotte_rampling_1.png

Karrierje elsősorban a francia és angol filmművészethez kötődik. Korai sikereit és legemlékezetesebb alakításait európai rendezők meghívásainak köszönhette, szerepei gyakran ellentmondásosak voltak. A kritikusok elismeréssel méltatták az Elátkozottak (1969) című drámában nyújtott alakítását, ahol egy zsidó haláltáborba került fiatal lányt játszott.

Ikonikus filmjei közé tartozik Az éjszakai portás (1974), valamint ugyanebből az évből a Zardoz, amelyben Sean Connery volt a partnere. Az amerikai közönség körében a Kedvesem, isten veled (1975) című Raymond Chandler-adaptációval vált népszerűvé. Később Woody Allennel dolgozott együtt a Csillagporos emlékek (1980) című filmben, ahol Doris szerepét alakította. Paul Newman oldalán tűnt fel Sidney Lumet Az ítélet (1982) című alkotásában.

További emlékezetes szerepei közé tartozik az Angyalszív (1987), az Aszfalt tangó (1996) és a Charles Dickens Szép remények című regénye alapján készült 1999-es film, amelyben Ethan Hawke-kal és Gwyneth Paltrow-val szerepelt együtt.

Francois Ozonnal való együttműködése eredményeként született meg az Uszoda (2003), amelynek főszerepét elhunyt húga emlékének ajánlotta. Az Asszonyok paradicsomában (2005) egy Haitin játszódó történetben egy nő nyaralását mutatja be, amely tele van fiatal férfiakkal folytatott, pénzért vásárolt kalandokkal.

Az elmúlt években olyan filmekben tűnt fel, mint A hercegnő (2008), a Ne engedj el! (2010), a Melankólia (2011) és az Éjféli gyors Lisszabonba (2013). A 45 év (2015) című filmje nagy sikert aratott különböző filmfesztiválokon, és ezzel az alkotással nyerte el az Európai Filmakadémia Életműdíját.

Charlotte Rampling kétszer ment férjhez, házasságaiból két fia született. Második férjétől, Jean Michel Jarre zenésztől 1997-ben vált el, miután idegösszeomlást kapott férje hűtlensége miatt. Jelenleg Párizsban él.

A bejegyzés trackback címe:

https://famousfaces.blog.hu/api/trackback/id/tr1818773736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

 

Elrejtés
Advertise here
süti beállítások módosítása